Keserű harc az idővel

Ma még nem bőgtem.

Hős vagyok? Kétlem. Idióta? Annál inkább! Nem tehetek róla. Mondogathatjuk, hogy nem örökre mész el csak (???) 5 napra, de nekem ez túl sok!

Tudom, hogy a konferencia a munka része, tudom, hogy jössz vissza hozzám, úgy, hogy tőlem mentél el; de nekem ez fáj.

Annyi embert vesztettem el már örökre, hogy nem bírok ki pár napot sem anélkül az ember nélkül, akit ennyire szeretek.

Mondhatjuk, hogy nyálzás, meg gyengeség, de annyiszor voltam már erős, hogy ez valahogy kiborít. Kiborít, hogy az üres lakásunkba kell hazamennem, az üres ágyba kell bebújnom, és hogy hiába várom a 11 órát, mégsem toppansz be edzésről.

Megnézhetek ilyenkor akármilyen kedvenc filmet, elővehetem a magazinjaimat, amikre nincs időm a rohanó hétköznapokon, de kevés. Ezt a szomjat a kultúra nem csillapítja.

És az sem jelent semmit, filmezek.  Az ilyenkor „látod ez sokkal szarabb dolog” témájú filmek sem érnek fikarcnyit sem. Mert téged nem lőnek le, nem esel kómába, nem hagysz el; de felfoghatatlan módon mégis jobban fáj. És nem is az, hogy kimaradok valami városi kalandból ott Erdélyben, nem is az, hogy nem feszíthetek melletted a fogadáson. Az a legbénább érzés, hogy nem tudom, mi fáj igazán.

Hiányérzetem van, pofátlanul. Jogom nem lenne erről beszélni, mert mi nemhogy 60 év után, de még nem is 60 hónap után vagyunk. 60 év után elveszíteni valakit – örökre – halálos fájdalom. 60 év! 720 hónap! 262800 nap!!!!

Jogtalanul szűkölök, mert visszakaplak.

De én a veszteség lehetőségétől is könnyezem.

wpid-aláírás.png.png

empty_bed_in_an_empty_room_ii_by_aimeelikestotakepics

Advertisements

Keserű harc az idővel” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Teljesen átérzem a helyzeted. Egyszer a(z ex) párom kiment Németországba dolgozni. Addig bőgtem (férfi létemre) míg végül 5 nap múlva hazajött. Rá kellett jönnöm arra, hogy az az “elhagyatottság” kész Hawaii volt ahhoz képest amikor hosszú hónapokkal később ténylegesen és valszeg véglegesen elhagyott. A veszteség az veszteség… mindenkinek. De Te nem veszítetted el, pusztán időt kaptál arra hogy hiányozzon és esélyt arra hogy ne nőjetek egymás fejére. Hidd el, ez sokkal pozitívabb dolog mint amilyennek hangzik, az ember akkor jön rá a személyes tér értékére amikor vagy nem adja, vagy épp nem kapja meg.

    UI: SOHA ne értékeld le magad. Kizárólag magadnak ártasz vele. Erős vagy, céltudatos, és szerelmes. Így van, ugye? 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s