Ki, miért és hogyan…?


Suz’n vagyok, azazhogy Zsuzsanna, de szeretek flancoskodni 🙂

25.  életévem felé kezdem belátni, hogy attól, hogy valami nem teljesült, még nem kell feladni. Máskor, máshogy még simán összejöhet. De erről már írtam jópár sort. Ha lemaradtál, nézd meg…

Most olyanokat kéne kifejtenem, hogy mit szeretek, meg mit nem és miért meg miért nem. Tudjátok mit? Azért sem. Be Sassy – Légy pimasz. Feleselő. Pikáns. Sikkes… Pont ezért. A csakazértse az én világom!

416826_519862924704067_635997523_n-1.jpg

Bejegyzésről bejegyzésre úgyis feltárom a legbensőbbet, jobban, mintha itt kezdeném vázlatosan bepötyögni.

Lényeg a lényeg, szőke csaj egy ritka nyavalyával. Crohn-beteg vagyok jó pár éve és persze ennek a legfajsúlyosabb időszakban kellett tetőznie, 19 éves koromban. Így aztán 39 kilóval, majd 52-vel próbáltam élni egy normálisnak tűnő életet, s az álmom, hogy újságíró legyek vagy írhassak – egyre messzebb sodródott tőlem. Aztán jött a biztatás és az új lendület és kezdem úgy érezni, hogy elég kemény karcsapásokkal, de talán mégis közelebb juthatok hozzá… 

Még valami: a hozzászólásokat szívesen veszem. Véleményt, témajavaslatot, bármit. Akár arról is, hogy kik az olvasóim. ‘Mert érdekel.’ 

Az agyam nem káptalan, de majd’ mindenről van véleményem, amit bátran le is írok. Nem nagyon befolyásol, de iszonyúan érdekel mások nézőpontja, úgyhogy elő vele és ütköztessük a véleményeket! 🙂 Szeretném tudni, hogy Ti hogy gondoljátok, hogy szeretnétek! 😉

Veszprém, Székesfehérvár, Csopak, Veszprém, Csopak… Életem legjelentősebb helyszínei. Születtem, éltem, szerettem, és élek és szeretek.

Ovis koromban megnyertem egy rajzversenyt, ajándékom könyv volt. Abból tanultam meg olvasni. Emlékszem a pillanatra, ahogy ülök a konyhaasztalnál Fehérváron, a Nagyi vasal, én pedig a könyvet bújom. Be nem állt a szám. A betűket már ismertem, és akkor esett le, hogy ezeket “össze kell mondani” és úgy vannak a szavak… Hoppá! Hát én olvasok!

Azóta is ez megy. Csak a tempóm változott, ma már őrületes tempóban zabálom az oldalakat és időről időre mélyeket szippantok a papír illatából…

Telt-múlt az idő és jöttek a fogalmazások a suliban. Ment a fújjogás, ment a nyafogás, csak én ugráltam örömömben. Angolórákon 150-200 szót kértek a házidogába; nekem pedig azzal ment el a fél vasárnap délutánom, hogy miután tíz perc alatt összedobtam a művemet, lefaragjak belőle úgy 400 szónyi felesleget. Ha én egyszer nekiállok írni, el kell törni a kezemet, hogy befejezzem.

Innen hát a betűk iránti szerelmem.

Az olvasóközönségre kiterjesztett vágyam eddig ismeretlen volt. Gondoltam arra, hogy mivel nyáron születtem, és oroszlán lettem; tán így fejeződik ki az exhibicionizmusom, ami a jegynél oly jellemző. Nem hinném.

Mikor megnéztem a Sorsügynökség című filmet Matt Damonnal a főszerepben, megvilágosodtam.

Kicsit fantasztikus a film, de nekem ütött. David Norris, a jóreményű fiatal politikus története, aki véletlen megtud valamit, amit nagyon nem kellene. Hogy mi a dolgok menete, hogy kik irányítják az életünket… Találkozik álmai nőjével, és pár kalapos fickó megpróbálja elválasztani tőle.

Nem, nem a szerelmi szál a kapocs az én életemhez.

Az egyik alkalommal, mikor számon kéri az iroda emberein az eltiltást, Pöröly azt mondja neki, hogy pont azért lett belőle politikus, azért akar emberek előtt állni, mert mióta elveszítette a családját, nem bír egyedül maradni. Ki akarja tölteni az űrt…

Itt kitisztult a fejem: anyámat háromévesen láttam utoljára, semmi emlékem róla, egy fotó sem. Apámat 12 éves koromig kábé évente egyszer. Aztán meghalt. A Nagyi, aki kilencéves koromig helyettük nevelt, a szemem előtt csúszott le a székről, és halt meg. A Mamáékhoz kerültem. Márciusban lesz két éve, hogy már Ő sincs itt velem… A Papával ketten maradtunk…

Úgy érzem, talán ezért az íráskényszerem. Le akarom írni, meg akarom mutatni. Még annak is, akinek már nem lehet.

Tudom, mi a bánat. Az, mikor rádöbbenek, hogy nem köszönhetem már meg a neveltetésemet. Mert nem volt rá idő.

Tudom, mi az öröm. Az, mikor közlik velünk a kórházban, hogy az újraélesztés nyomán a jelenlegi zavarok eltűnnek és nem lesz maradandó károsodás.

Tudom, mi a félelem. Az, mikor másfél év után is vonyítva ébredek éjjel, és nem merek visszaaludni, mert álmomban a Mamával voltam és azt kérdezte, hogy mi a baj!

Ismerem a nagy problémák fogalmát. Tudom, hol kezdődnek az igazi gondok, veszteségek.

Mégis, néha egy-egy percre olyan jó mindezt elfelejteni. Jó egy kicsit felületesnek lenni.

Utálkozni, amiért indulás előtt a friss körömlakk elkezd lepattogni. Fujjogni, ha spenót van ebédre. Anyázni, ha kavics meg a cipőmbe…

Boldoggá tesz, ha megsimogathatok az utcán egy vadidegen labradort. Örülök annak, ha kisüt a nap. És imádom, mikor jeget tesznek a kólámba és olyan hideg lesz tőle, hogy alig bírom megfogni a poharat.

Ezekkel takargatom a sebeimet és a fájdalmaimat. Lelkieket és a Crohnból eredőeket.

És ezt tudom, hogy sokan nem tudják. Nem tudják, mi van a ’színpad mögött’. Nem fogom mindenkinek elmondani, hogy megértse, mert van, aki ha elmondom, sem fogja fel. Ez nem az én hibám.

Ha ők azt hiszik, hogy nekem a legnagyobb bajom életemben az volt, hogy a barátnőm nem szólt a kávézóban, hogy elkenődött a szemfestékem; higgyék. Nekem néha fájdalomcsillapítóként szolgál a felületesség, és segít túlélnem.

És míg vannak, akik elolvasnak, addig írni fogok. Írok jóról, rosszról. Apró örömökről és kapitális tévedésekről.

Mert jólesik. Nekem is, és úgy látszik, Nektek is.

Reklámok

Ki, miért és hogyan…?” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Visszajelzés: Büszkeségem címere: Liebster-díj | Suz'n világa
  2. Visszajelzés: Instant inspiráció | Nőtudat, újratervezés tudatosan, sikerrel!
  3. 🙂
    Szép, mert őszinte, és kevesen tudnak/mernek őszintén írni.
    (Jó, bevallom, egy mondat különösen tetszett: “Boldoggá tesz, ha megsimogathatok az utcán egy vadidegen labradort.” Kiváló ízlésre vall!)
    Üdv egy labradorkislány gazdájától!

  4. Visszajelzés: Bloggerek csokorban | The World Of Ildiko
  5. Nekem is tetszett a bemutatkozás, húsba vág. Vannak dolgok amelyekkel együtt kell élnünk, és ha a felületesség segít, teljesen rendben van, hasonlóképpen érzem. Szar amikor elveszítünk magunk mellől valakit, részvétem, ez a fájdalom nem leírható.

  6. Csak ismételni tudom a többieket: nagyon szimpatikus, nagyon őszinte, nagyon ütős. Szeretem az ilyet. Nagyra értékelem. Meg is érintett annyira, hogy most különösebb használható értelmeset nem tudok magamból kifacsarni az őszinte lájkon kívül. Vigyázz magadra!

    Múlt héten pont átutaztam Veszprémen – jó nagy felhőszakadás volt én meg macskajajos aznaposságtól szédelegtem, de szép napok voltak mögöttem, a szakadt buszpályaudvar ellenére kellemes emlékeket dédelgetek most magamban arról a tájról! : )

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s