K*rva focisták!

Az oroszlánt kéne beküldeni közéjük!

De ránézne az állat, a csicskára és éhen döglene inkább a szerencsétlen. Meg se eszi, érted? Inkább ott bőrlabda, azt rágja meg. De a focista, az nem kell. – hát ezt hallgatom én, ha a híradóban megjelennek az átigazolási hírek. Hogy a sok Bunkó Botond! Hát minden “szépreményű” (értsd: hülye/gyogyó/balfék/idióta vagy ezek kombinációja) focista volt fénykorában.

Ezek után merjek én örülni, hogy az új szolgáltatónk kínálatában vannak sportadók dögivel? Hogy merjem kinyitni a szám, hogy BL-kedd van?

Felejtős.

De így szép az élet, így szép a mi életünk.

Mert zajlik.

Az pedig, hogy egy évtizede focista-pasiról álmodtam és csöpögő nyállal néztem minden meccset, az titok.

Köztudatban élő, de jó mélyre elásott titok.

Reklámok

Reggeli önbizalomfröccs avagy hogyan dobjuk fel egy szőke nő napjait?

Megy az ember lánya reggel, ha nem is búskomoran, de cseszett álmosan a munkahelyére, illetve az azt megközelítendő buszokra, és pikk-pakk feldobják a napját.

Történt ugyanis, hogy az elmúlt két hétben egy idős úrral utaztam együtt a pályaudvarig, és az úr szót itt nem véletlen írtam.

Eleinte csak előreengedett, majd már hangosan és urasan köszönt, majd egy nap megkérdezte, hogy ugyan már megint dolgozni megyek-e?

Igennel feleltem és kifejtettem munkavégzésem helyét és mikéntjét, mire ő másnap legnagyobb meglepetésemre a következő kérdéssel fogadott:

– Mi volt tegnap Kenesén? Ugye jól emlékszem, ott dolgozik? Olvastam az újságban…. Micsoda vihar volt!

Én erre elmondtam ,hogy bizony tizenegytől este nyolcig áram nélkül ücsörögtünk, mert mellénk csapott be a villám, a beteg feküdt feltárt szájjal és várta a beültetendő implantokat, a doki meg állt felette és várta a világosságot. Mindhiába.

Mire a pályaudvarhoz értünk, megvetettünk néhány témát, majd a bácsi így szólt hozzám halkan:

“Koromból kifolyólag sem szabadna, hogy udvaroljak, de tudja, halványabbak lesznek a reggeleim, ha már nem látom mindennap.”

Több se kellett nekem, úgy elpirultam, hogy csak na! Persze naivan azt hittem, ennyi volt. Másnap ismét kaptam egy kisfröccsöt:

“Olvastam egy könyvet, még régebben, abban írták, de nagyon megmaradt: istenekkel egy az a férfi, akit egy ilyen szépség a közelébe enged. És tudja mit? El is hiszem!”

Később kiderült, csak alkalmi utas ő mifelénk, csak a testvéréhez jár segíteni, de mit tegyek, nekem is hiányzik!

Mikor félve megkérdezte, mi a véleményem a focivébéről és én lelkesen feleltem, hogy nézném és imádnám, ha nézhetném ás imádhatnám, de a drágám megszállott antidrukker, már ami a futballt illeti, elkerekedett a szeme. Mikor a Hollandiát illető szimpátiánk is egyezett, tovább pislogott.

Hát bizony, mondták már, hogy “klónozni kéne!” 😀

tumblr_mp7ybr15uZ1qlb447o1_400

Úgy betáblázom magam, hogy bőgni se lesz időm!

Voltatok már olyan, de olyan szerelmesek, hogy úgy éreztétek, hogy a másik nélkül levegőt se kaptok?

Eddig is tudtam, hogy odavagyok, meg vissza. De azt, hogy konkrétan a bedilizés határait fogom súrolni az én Drágám elutazása végett, azt nem vártam.

A bevezetőmből már úgy tűnhet, hogy három évre ment el, és már nyolc hónapja nem láttam. Az igazság az, hogy péntek hajnalban váltunk el és jövő péntek este fog hazatérni.

Üzleti út, konferencia. Új-Mexikó, Santa Fe. Nem ez a kiborító, hanem az, hogy nem együtt vagyunk itt, ott vagy bárhol.

Mocskos módon elhatároztam, hogy én majd úgy betáblázom magam, hogy azt se fogom tudni, milyen nap van, és főleg nem lesz időm bőgni, meg azon rimánkodni, hogy én ugyan mikor a búbánatban fogok Amérikába eljutni; de nem így lett.

Hamar el fog menni, dolgozol, olvasol, blogolsz, meccset nézel, barátnőzöl, és már itthon is leszek. – mondá a szerelmem, majd eltűnt a bécsi reptér forgatagában.

thumb

Ott is potyogtak a könnyek, de hazaúton eldöntöttem, hogy én igenis, hogy hősként és elfoglalt munkabuziként és  nincstelen shoppingkirálynőként fogok az elkövetkezendő napokban tündökölni, de ebből csak a búvalbaszott figurát sikerült megvalósítanom.

Igazából az elmúlt lassan másfél évben annyit kujtorogtunk kül-, és belföldön is, hogy pofám lapos lehetne, de mégis jár. Hogy mert az kibaszott Amerika, mert én meg dolgozok, mert akkor is te repülsz, és nem, nem érdekel, hogy harmincórás szopatás az egész út; MERT ÉN AKKOR IS OTT AKARNÉK LENNI!

Az egyetlenegy öröm az ürömben, hogy legalább nem Mexikóvárosban Mexikó-Mexikóban vannak, ahová én akarok elmenni pisis korom óta. Ha odament volna, valószínű, hogy már megfulladtam volna a zokogást megállítandó számbatömött zsebkendők végett. “Csak” Santa Fe-be utaztak, ami annyira nem izgat, de miközben írom, már egy hang üvölt a fejemben: de az is kurva amerika!!!!

Tehát ötpercenként lekurvázom amerikát, de amúgy nyugodt vagyok, mint egy kis Buddha, azt leszámítva, hogy ma már összetörtem egy poharat mosogatás közben. Remélem marad épp darabja az étkészletnek péntekre.

Annyi tervem volt már múlthéten, hogy én mekkora zseniként fogok szörvájvolni, de valahogy nem akarnak összejönni.

A kozmetikusról tegnap ötkor úgy maradtam le, mint a sicc, mert még a klinikán futkostam holmi implantátumos garanciapapírokkal, napközben pedig arról ábrándoztam, hogy a főnököm a fancsali világvége pofámat látva benyúl a kasszába és útnak indít a mocskosss Amerika irányába. Kábé olyan idegbeteg voltam, hogy attól féltem, lemondom az összes hétvégi tervet, befekszek az ágyba és Grace klinikát meg Szex és New Yorkot nézek, míg az agyamat nem tölti ki más, mint pancreas darabok és cipősarkak egyvelege. Éljen az antiszociális tespedős énem!

Ehhez képest tegnap volt két barátnős randim, és egy kilátónál vacsoranézős, a mai nap pedig hasonlóképp mozgalmasnak tűnik.  (A vacsoranézős randi úgy néz ki, hogy ülsz szemben két táplálkozó barátoddal és nézed, míg ők kétpofára tömik a hamburgert, mialatt neked a kaja gondolatától is hánynod kell).

Reggel összefutottam egy kedves barátommal, akit ezer éve nem láttam és mellesleg vizsgázni ment. Elkísértem az egyetemig, hogy azalatt odaadja nekem a két színházjegyet, amivel ma a barátnőmmel ellófrálunk egy darabra. Mocskosul rég nem voltam színházban, így kábé azt sem tudom, miben menjek, de majd valamit kiötölök. Tehát délelőtt összefutás baráttal, majd vásárlás papámmal, majd nagyonnagybevásárlás barátokkal a holnapi bográcsozós naphoz.

Éhesen sose menj vásárolni! – szól a jótanács, ami notóriusan 10 percenként visszhangzott a fejemben, mialatt percről percre nőtt a kosarak tartalma a Lidl, az Aldi és a Tesco üzleteiben is. Abált szalonna, gumicukor, nápolyi, csirkemellsonka, trappista sajt, buláta (pedig utálom), gabonapehely, fetasajt hamisítvány és paradicsomsűrítmény, mert rámjött a dilihopp és paradicsomlevesehetnékem támadt.

A tipp helyes, azóta sem álltam neki!

Viszont elmosogattam és rendet raktam és közben azon morfondíroztam, hogy mi a kénköves pokolért nem teszem azokat a dolgokat, amikre amúgy sosincs időm???

Kiszortírozni a kismillió sminkcuccomat, végre lefűzni a munkahelyi dolgokat, blogokat olvasni, blogot írni (sokat, előre) és például olvasni.

Mert körülbelül annyi kedvem van ezekhez, mint nővérnek a hánytálazáshoz.

Tudom mit csinálhatnék, tudom mit lenne MUSZÁJ megcsinálni, de eddig csak a pohártörős mosogatásig jutottam.

Odakint fülledt meleg van. Nem, nem megyek strandra. Múltkor leégtem, mint a Reichstag, valamint egy pirinyó barátnőm sincs, aki 40 km-es körzetben letolná a sejhaját a vízpartig. Velem.

Picadilo CollageIsteni lenne, ha végre befejezném a kreatív munkám kreatív részeit, ha elolvasnám a Pinteresten mindig csak belájkolt cikkeket, vagy ha elővenném a hónapok óta felhalmozott magazinjaimat kiolvasásra (hogy utána se dobjam ki őket, natürlich)…Persze már most tudom, hogy mindez meg fogja magát bosszulni, mert tutti, hogy ha végre jövő péntek lesz, kezdődik elölről a nempihenőshétvégés mókuskerék, minek következtében hullább vagyok hétfőn, mint a hét bármely más napján, de nem tehetek róla. Ríni fog a szám, hogy nem jut időm olvasni (Kásás Tomikám életrajza krokodilkönnyezve ül a polcon hónapok óta például).

Egyszerűen agyalágyult vagyok, és most csak addig jutok, hogy nyammogok és álmodozok a projektekről. Hogy mit veszek az első fizumból, hogy milyen lesz hétfőn az új körmöm, hogy mit írok a legközelebbi bejegyzésbe és hogy ki a fenét nyaggassak még azzal, hogy jöjjön el velem teszem azt moziba. Tényleg! Basszus, mozi! Máris egy újabb programötlet. Megy ez!

A végén meg majd úgy belelendülök, hogy azt veszem észre, hogy vasárnap éjjel van és még mindig a világot járom…

http---signatures.mylivesignature.com-54492-130-1F473E4504A3F38471449694A4808A7A

 

 

 

 

 

large (2)

 

 

Képek: Pinterest, Weheartit