Akkor is szeretni fogsz, ha megbukok?

Bár azt vinnyogom hangoztatom cirka január óta, hogy lesz egy periódus az életemben, mikor el fogok tűnni, mint szürke szamár a ködben, mégis lelkiismeret furdalásom van, hogy így elhagytam az én drága terepemet, a blogomat.

Akik rendszeresen vagy akár csak az utolsó pár bejegyzésen át olvasnak, tudják; akik nem, azoknak elmondom, hogy a tanulás fogott vissza az irkálástól. Nap, mint nap suli, még egy pici gyakorlat vagy épp itthon ülős és tételt dobálós tevékenység és olyan hipp-hopp itt lett a rettegett május 12., hogy nem győztem imádkozni meg visítani meg szitkozódni, hogy ugyan miért nem féltem én jobban. Hmm, bepótoltam a majrét később, de erről majd, ha eljön az ideje.

Tehát eljött a május tizenkettő, mikorra bizony kőkeményen ki volt írva a mentőápoló vizsga írásbeli része, amiről még előző este sem volt biztos, hogy ugyan kifejtős vagy épp rövid harmincvalahánykérdéses csoda lesz-e. Ez a tény annál is gyomorremegtetőbb, hiszen a nagy kérdések mentéstechnika és logisztika témakörből származnak, a kicsik pedig anatómia és mentéstechnika és belgyógyászat és kardiológia és nőgyógyászat és a Lucifer kénköves birodalmának mindennemű részeiről regélnek. Nem mindegy tehát, hogy erre:

Belső továbbképzés keretében a következő előadás témája az emeltszintű eszközös újraélesztés
lesz. Az állomás vezetője megkéri Önt, hogy készítse el az ALS folyamatábráját.
Készítse el a folyamatábrát!

A folyamatábra elkészítése során az alábbi szempontokra is térjen ki:
– az ALS fogalma, lényege
– ALS során alkalmazott gyógyszerek és azok adagolása
– lehetséges reverzibilis okok (4H, 4T)

 

vagy pedig ilyesmikre készül az ember ilyenkor már fokozottan elmebeteg lánya:

 

Ismertesse az AMI (akut miokardiális infarktus) akut 2 pont
szakaszában elıforduló, a beteg életét veszélyeztetı leg-
gyakoribb szövıdményeket! Írjon négy /4/ szövıdményt!

– pitvari ritmuszavar
– kamrai ritmuszavar
– kamrafibrilláció
– ingerületvezetési zavar
– balkamra elégtelenség
– kardiogén sokk
– kamrafal ruptura

Nevezze meg a máj kettıs vérellátását biztosító 2 pont
ereit latinul!
– vena portae
– arteria hepatica

Soroljon fel négy /4/ olyan indirekt jelet, melyek alapján 4 pont
feszülő PTX-re gondolunk politraumatizált beteg szállítása
során!
– fokozódó nehézlégzés
– indokolatlan állapotromlás
– vérnyomásesés
– subcutan emphysema
– a gége középvonaltól való eltávolodása

Az első feladattípusból 2-2 a megoldandó, a másodikból pedig 30-36… Az első kifejtős, részletezős, témaismerős, a másodiknál meg több ugyan az esély, de igencsak lesre lehet futni a megfogalmazásokkal meg a latinnal. Épp úgy, mint az elsőnél a nem megfelelő olvasással.

Történt ugyanis, hogy miután lement a vizsga, közölte velem az éteren át egy messzi Bajtárs, hogy jó volt ugyan az amputációs feladat, mint kifejtős, de ő nem pontosan tudta, hogy esetkocsin mi is a dolgok menete, hiszen a feladat úgy szólt.

letöltés

 

Itt jött el a pillanata életemnek, mikor fordult velem párat a világ, és bár egy komplett idióta viselkedésével mentem el reggel vizsgázni és csak ott és utána nyugodtam meg, itt rájöttem, hogy kis szerencsével akár bukhatok is, hiszen én abszolúte nem láttam ilyet, hogy esetkocsi. Kiszúrtam a sorok között, hogy amputátum, és már írtam is, mint a gép.

Két nappal később az esetet elmeséltem a csoporttársaimnak és kábé ugyanazzal a megsemmisült arccal néztek vissza rám, mint én a monitorra ekkor:

“az amputációs téma az nem rossz alapból, de a feladat úgy szólt hogy esetkocsival vagy kint… szóval nem ártott volna tudni jó pár dolgot azzal kapcsolatban hogy ilyen speciális esetben ott milyen lehetőségek vannak… “

A remény hal meg utoljára, ugyebár, huszadikánál, a szóbeli napjánál előbb eredmény úgysem lesz, így aztán inkább elkezdtem azon stresszelni magam, miközben bőszen rugdostam arrébb a jegyzeteket és a vaskos könyveket. Hiába legyek a plafonon a félelemtől, tanulni ó, még kurvára ráérünk!

Ráérünk, ráérünk, egy kis padra lecsücsülünk, kávézgatunk, netezünk, kozmetikába megyünk, sörözni és sütizni, alszunk és napozunk – teljességgel tök mindegy, csak épp ne beszéljünk a borzalmas jövőről. És persze szabadidőnkben, ami hivatalosan nem is lehetne eme időszakban, gyártsunk blogtervezőt, mert annak mocskosul hasznát fogjuk venni a vizsgán makogva…

A telefonom pedig emígy hirdette, hogy még mennyi nap van vissza:

unnamedÓ hát szeretjük mi a hasznos mobilalkalmazásokat, főleg az ilyen stresszhormon ébresztőket, hogy dögölne meg! Ha nem lett volna elég az izgalom, időközben állásinterjún is jártam egy fogászati magánklinikán, ahol marketinges posztra kerestek embert. Onnan nem jön a válasz, mindig csúszik picit az eredmény kihirdetése, én a tűkön ülök ez a kis tetű widget meg mutatja, hogy már csak 6-5-4-3 nap és vizsga.

Hát nagyszerű, mondhatom igazán nagyszerű. Eközben a tételek és a könyvek mániákus szaporodásba kezdenek a lakás minden elképzelhető pontján, majd a vizsga előtti nap reggelre ellepik az ágy alját, a szoba-, és konyhaasztalt, az íróasztalt, az ágyat és a polcokat is. Mintha az a tény, hogy ezek szanaszét hevernek biztosítanának arról, hogy mindent tudni fogok. Nem biztosítottak semmit, csak azt, hogy az órák múlásával egyre hisztérikusabban lapozgattam a lapokat és egyre többször éreztem ezt, hogy megdöglök éhen, mert enni azt ugyan ehhez nem kell.

Egy nap és vége. Holnap túl leszek rajta – hiába minden mantra, az egész család értesült róla, hogy rémült és beszámíthatatlan vagyok a pániktól.

Sírva beszéltem papámmal telón, aki próbált nyugtatni, hogy meglesz az, de én csak annál jobban hüppögtem és nyüszítettem, hogy mocskos módon meg fogok bukni és az sem számít, hogy az állást már amúgy is megkaptam és független az egésztől, és minden nagyon királyi lesz az elkövetkezendő hónapokban.

Éjszaka nem akartam lefeküdni, mert újra és újra találtam olyan kifejezéseket és tételeket, amikről azt sem tudtam, hogy eszik vagy isszák. Végül felkapartam a noteszembe az infarktus, a stroke és a fontosabb kórképek ellátási sémáit; leírtam a számos és betűs baromságokat (VAS skála, ABCDE séma, SAMPLE, GCS és Apgar) majd könnyezve és ordítva ágyba bújtam.

Négy, jelzem hajnali négy órakor már magamon kívül forgolódtam az ágyban és azon töprengtem, hogy mi lesz, ha nem megyek el a vizsgámra?

Hétig ment a matekolás, de még a fürdőben is a minijegyzetet szorongattam.

Megismételttumblr_mbor8mzXP11ricewso1_500em az írásbelinél is elkövetett ügyletet, miszerint elé álltam Drágámnak és megkérdeztem, hogy ugyan akkor is szeretni fog-e, ha én ezen a vizsgán nagyon simán megbukom. Közölte röhögve, hogy igen, te őrült, de amúgy nem fogsz megbukni! Én meg makacsul bíztam benne, hogy igenis és de.

 

Éljen a vonzás törvénye 🙂

 

A táskámba bizti, ami bizti bevágtam a magassarkúmat is, szépen felöltöztem és remegő szájszéllel nekiindultam a vizsgahelyszínnek…

 

A nyugalom pedig ahelyett, hogy végre rám talált volna, elhúzott valahová a világ másik felébe és valahogy nagyon nem akart a közelembe jönni. A problémáim ott kezdődtek, hogy nem találtam a bejáratot az ismeretlen suliba. Hátul próbálkoztam, zárt ajtó fogadott, majd a nagy téblábolás közepette egy idősebb férfi megszólított:

Mi járatban?

Vizsgázni jöttem.

Mentőápoló?

Igen!

Itt egyenest és be balra.

Oké, oké, legalább az esélyem megvan, hogy a helyet megtalálom. Jönnek szembe a többiek, mindenki remeg a drukktól, egy kukk nem jön ki a torkunkon. Felvezényelnek minket a bizottság elé, ismertetik a menetet, majd közlik, hogy fele itt marad, másik fele három modulból vizsgázik a másik teremben.

Édes Jézusom, hát nem megismétlődik az érettségi? Első helyre kerülök és kettő másodperc alatt húzom ki a három tételt. Kettőt megkapok kidolgozásra, a harmadikat sak közvetlen előtte láthatom, mert gyakorlati. Öt perc alatt mindent leírok, majd megbicsakló lábakkal – mi lett volna ha belebújok a magassarkúmba??? – kivergődök a bizottság elé. Gyorsan ledarálom az interakció az egészségügyi ellátásban című modul kommunikáció tételét, a tanárom elismerően bólogat, nekem meg úgy ugrál a hangom, mint egy drogos szöcske.

Öt másodperc szünet, fordulok az egészségmegőrzés oktatóhoz, aki belém fojtja a szót és megkérdi a másik tanárt, hogy őszerinte is nagyon szép volt-e a felelet. Meglovagolva a pozitív megerősítést, megkérdem az antiszepszis tételt is, és elhadarom a tűszúrásos baleset esetén alkalmazandó szabályokat. Az a buzi üzemorvos nem jut eszembe.

Mikor megköszönik a részvételt, a fénysebességet meghazudtoló iramban hagyom el a termet és halk visongásba kezdek. Közben megjelenik az egyik jegyző és megkérdi, megnézném-e az írásbelimet. Meg hát!

Az egyik 67, a másik 77 %! Ez zseniális! Akkor nincs is akkora gebasz – gyors telefon a Drágámnak, pár biztató szó és várhatom tovább a soromat a másik terembe.

Legalább félórát téblábolok kint, mikor végre kijön egy ember és én mehetek a helyére. Első ellátás, logisztika mentéstechnika szóbeli és hányinger. Nem fogok hányni – talán.

Kihúzom az elsőt, a rettegett mumust, azt a mocskos szemét szívritmuszavaros tételt, amiről körülbelül fogalmam sincs. Leírok pár általánosságot, meg egy két talán helyes megállapítást és azon tanakodom, hogy tereljem el a szót a tétel témájáról. Hmmm, gyenge kísérlet. A lehetetlenen legyünk túl, maximum hamar véget ér a nap, de elmúlik a bizonytalan érzés.

Nagy lendülettel belevágok, magyarázok a tachycardiáról, a sinus ritmusról és imádkozom, hogy ne kérdezzenek bele. Nem úszom meg, de tudom a választ. Aztán a következőre meg már nem. A vizsgáztatóm elmondja a választ, biztosít a seggem szétrúgásáról és megígérteti velem, hogy nem felejtem el. Mikor végre felállok és elindulok a másik oktatóhoz, már a kérdésre sem emlékszem.

A következő kérdés gyakorlati, így csak leülés után tudom meg. Gázolós ügy, rövid eszméletvesztés, artériás fejsérülés – kenem és vágom. Hamar szabadulok és már rohanok is logisztikázni. Autóbaleset, szélvédőn kizuhant, légútbiztosítás kérdései, abszolúte siker.

Mint a sicc, úgy vagyok kint az ajtón és jön az újabb idegőrlő várakozás, bár ha a szívritmuszavaron nem hasaltam el, teszek már az egészre.

Bejutottam a könnyűnek ítélt szakaszba is, bár ott azért ápolástanból volt félnivalóm. A szóbelin beleszaladtam az tracheakanülbe, ami sosem volt a szívem csücske, de a gyakorlati részen bejött a vonzás törvénye: kihúztam a subcutan injekciózást, amihez több közöm van, mint bárkinek, hiszen kéthetente elszenvedem én magam is. Ezt is megúsztam, várt hát rám a legrizikósabb terület, a gyakorlati és szóbeli állapotfelmérés, mentéstechnika és logisztika ismét… Annyira ráfeszültem, hogy azt is elfelejtettem, mit nem akarok kihúzni és naná, hogy abba nyúltam ismét:

légútbiztosítási lehetőségek. Hát ahhoz képest, hogy otthon azt se tudtam, mit hova kell dugni, ott 100%-ot kaptam rá.

Szent Isten, a vizsgaelnök, aki egész eddig messze került tőlem, most nem mozdul az asztaltól, és integetnek, hogy menjek. Bassza meg, bassza meg, bassza meg.

A 90%-on túlestem, erre pont az elnöknél fogok bukni???

Elkezdem ismertetni a gyógyszerelési lehetőségeket, az elnök és a tanár is folyamatosan bólogat, majd félbeszakít, hogy ugorjunk a másikra. Gyorsan belecsaptam a gyakorlati részbe, a tétel kérdése az volt, hogy hogyan tájékoztatjuk a fogadó intézményt rádión kritikus állapotú beteg esetén. Mondom, mondom, egyet kérdez, majd elhajt. Most komolyan vége? Kész? Már sak az a kérdés, hogy kettes-e vagy hármas???

Várunk, várunk, úgy látszik a mai napnak ez a fő próbatétele, de úgy fél óra után megjelenik az egyik kedvenc mentőtisztem, és hív minket befelé.

Ekkor már erősebb volt bennem a női öntudat, mint a remegés és gyorsan átvettem a magassarkúmat, hogy mégiscsak fessek valahogy a bizottság előtt. Felsorakozunk, elkezdenek beszélni, mindenről szólnak csak épp a lényegről nem.  Aztán felteszik a nagy kérdést: megengedjük, hogy nyíltan felolvassák az eredményeket? Igen! Csak mondjátok már!

Ha addig nem ájultam el, ott kaptam rá sanszot: közölték velem, hogy jelesre vizsgáztam majd elvárták, hogy vonuljak ki kezet fogni… Hát oké, van itt elég eüs, majd összevakarnak.

Megúsztam ájulás nélkül, de tény, hogy jobban remegtem, mint előtte az elnöknél, és csak arra bírtam gondolni, hogy fel kell hívnom mindenkit, hogy túléltem!

Azt hiszitek megdicsértek? Egy frászt!

“Te szívatsz minket, mi a kettesért drukkolunk, neked meg van képed ötösre vizsgázni???”

“Mondtam én hogy nem vagy te hülye, csak ne lennél olyan kurva lusta!”

6292-emma-stone-thumbs-up

Hát így zárult le egy éves tanfolyam és friss infóként épp pár perce jutott el hozzám a videó a vizsgánkról… Még sztároskodunk is – kell ennél több?!

http---signatures.mylivesignature.com-54492-130-1F473E4504A3F38471449694A4808A7A

 

Reklámok

Rémálom az én utcámban

Sokkot kaptam attól a ténytől, hogy júniusra ígérték a vizsgát , (hogy a májusunk szabad lesz és felkészülhetünk békésen😉 majd kiderült hogy mégse, mert május 12-13-20 lesznek a zárások, méghozzá úgy, hogy előtte nyolc meg 12 óra mentőállomáson Veszprémben és Ajkán… meg kórházi gyakorlatok és a többi.

Bepánikoltam. Azt sem tudtam, hová legyek félelmemben, remegett még a szám széle is. Aztán közöltem ezt az én Drágámmal, aki a maga megtestesült nyugalmával kérte, hogy én is nyugodjak le, mert eddig is bizonyítottam, ő meg speciel kurvára biztos benne, hogy röhögve fogok levizsgázni.

Én miért nem?

Miért van az, hogy még az egyedül töltött estéimen sem bírok szórakozni? Nekiülök, hogy akkor most Pletykafészket nézek és hawaii, és ámulok a szép ruhákon és a többi, de fél óra múltával átnyargalok a Grace Klinikára, hogy legalább halljak némi szakkifejezést is, ha egyszer a Louboutin nem számít annak…

De ettől pláne frászt kapok, mert nem jut eszembe rögtön, hogy a laryngotomia gégemetszést jelent és becipelek két-három szakkönyvet a takaróm alá, kinyomom a tévét, majd bőszen olvasni kezdek: ez sem segít, mert a pulzusom 120-as frekvencián ugrabugrál és én meg szédülök, hogy mennyire segghülye vagyok és mennyire szart sem tudok a vizsgákra, holott már csak 3 hónap és kezdődik a pokoljárásom…

Aztán felidézem szívszerelmem szavait, hogy ugyan mennyi eszem van és megpróbálok lehiggadni, ami olyan eredményesen sikerül, hogy félig a gerincoszlopom alá ágyazva a köteteket, el is alszom. De nehogy jó legyen és pihenhessek, nehogy!

Akkor jön Lucifer bosszúja!

Ma reggel kilenckor majd nemhogy sikítva ébredtem.

Rémálom, a valóságosak közül.

A vizsga napja elért, ám semmi nem úgy történt, ahogy én azt elképzelem jó előre:

a vizsgán többen voltunk, mint a budapesti nagy majálisokon azokban az időkben, felnőtt-gyerek vegyesen.

Volt rajtunk valami egyenruha, amiről aztán kiderült, nem a vizsgára kaptuk. Bassza meg. Túrom-túrom a holmimat, a bőröndöt, amit a vizsgára vittem (?????), de semmi csinos darab. Vagy a mélyen dekoltált virágos topom vagy melegítőnaci akad a kezembe…

Már itt az ájulás kerülgetett, hát mikor beléptem a garázsba és közölték, hogy mentőautó vezetésből is van vizsga. Mi az anyátok kínja?

Életemben egyszer ültem volán mögé, próbaként a susnyás melletti elhagyott főúton, hogy gyakoroljak, mezei személyautón. Semmikor máskor. Erre dobjak össze egy PÁV-1-es szigorítottat?

Következő ledöbbenés akkor ért, mikor közölték, hogy előadással egybekötött jelmezbemutatással is készülni kellett volna! Hogy mi? Ekkor megint feltúrtam a táskámat és végső elkeseredésemben valamiféle ribancszerelést akartam eszkábálni a nálam lévő rongyokból – sikertelenül.

Hát ezt álmodtam én meg vizsgának. Hogy semmit sem tudok, hogy nincs hozzá ruhám, hogy azt sem tudom, mi vár ott rám. Atyaszentég.

Tudom persze, a józan eszem leghátsó zegzugos sarkával, hogy nem lesz ez olyan pokoli, csak annyira félek tőle. És tudom, hogy ez nálam mindig így volt, és utólag mindig röhögök rajta…

A legutolsó számonkérésem a nagy gyakorlati vizsga volt az egyik vezető biztosítótársaságnál. Úgy féltem, hogy még Pestre menet is olvastam az anyagot, holott tudvalevő, hogy a menetközben olvasás nálam masszív hányással zárul… Olvastam, hisztérikusan lapozgattam az anyagot, mikor is a kollégám röhögve megkért, hogy tegyem mindezt hangosan, hogy neki is legyen haszna belőlem és a buzgómocsingságomból. Nem tettem, mert nem tehettem. Remegtem, mint a nyárfalevél.

Aztán odakerültem a vizsgára, sikerült a számítógépes írásbeli, mehettem szóbelizni, mellettem elhullott egypár ember és éreztem, hogy én is ezen sorsra jutok.

Beléptem, leültem és imádkoztam, hogy valami fogható témakörbe szaladjak bele. Hellyel-közzel kifogtam egy olyat, amit ezerszer átnéztem, mert az istennek sem bírtam megérteni.

Eldaráltam, vártam a reakciót. Gratuláltak. Külön kezet fogtak velem azért, hogy áradt belőlem a magabiztosság, és kívánták, hogy ez maradjon is így.

Hogy magabiztosság? Elgurult a gyógyszerük? A tollat majd eltörtem az asztal alatt, annyira feszült voltam – de átszólag ez nem ment át.

A feketeleves megint a siker után jött. Mire beértem Veszprémbe, úgy rázott a hideg, hogy a fogaimról féltem, lepotyog a zománc. Hazatrappoltam, szédelegve, mint egy részeg pantomimes, és két fogkoccanás között közöltem papával, hogy kérek takarót meg teát.

Ő nézett rám ijedten, hogy mondjak már a vizsgáról, hogy csak nem megbuktam vagy miafrancvan, én intettem, hogy megvan, leszarom, csak adjon takarót.

Két algopyrin, fél liter forró tea, három takaró és lassan elaludtam. 39 fokos lázzal. Két napig az ágyból nem tudtam kikelni…

Vizsgadrukk? Ugyan már!

A nyelvvizsgámmal ugyanígy jártam. Sikerült a szóbeli, majd másnap úgy keltem fel, hogy nekivágódtam az ajtófélfának. Szédültem, mint egy beanyagozott varjú. Elmentem dokihoz, hogy mik a panaszok, mire ő:

– Volt mostanában valamilyen szellemi, pszichés megterhelés?

– Nyelvvizsgáztam.

És már írta is az igazolást…

Hát csak ennyire készülök ki a vizsgáktól úgy, hogy mégis mind sikerül.

Próbálom ezt szem előtt tartani, hiszen nem fog érdekelni egy utólagos behányás, ha már megvan a mentőápolói képesítésem és tudni fogom, hogy Cerucalt kell bevenni 😀

De addig? Addig szerintem se éjjelem, se nappalom nem lesz…

exam_time_by_shaen23mare-d52xqwk

 

Rettegés

Rettegek a szakvizsgámtól.

Egyszerűen álmatlan éjszakáim vannak a gondolattól, hogy idén júniusban olyat kell tennem, amit még soha. Szakvizsga. Mentőápoló. Basszamegbasszamegbasszameg!

Remegek, de mégis minden ki-becseszett alkalmat megragadok, hogy valami egetverően más dolgot csináljak a tanulás helyett. A satnya dög énem belehajt a főzésbe, a moziba, az itthoni filmnézésbe, az ágyon való hempergésbe; bármibe, csak a könyveimet ne kelljen látnom. Persze van nekem tanulási kedvem, de az a baj vele, hogy legfőképpen akkor jön elő, mikor esélyem nincs megvalósítani: mikor gyakszán vagyok, mikor alszom, mikor épp kötelező érvényű összejövetel van – olyankor, mikor tényleg nem lehet.

1008418_598280110195681_1249146557_o

Ha meg nekiállok, az valahol olvasásnak minősül, kivéve, ha jegyzetet kreálok. Olvasáshoz nekem létszükséglet a nasi, a rágcsa… A kedvenc csipszemhez meg méltatlannak érzem az ápolástant és olyankor jön az, hogy félrelököm a könyvet, előveszek egy régi, ezerszer olvasott, jól bevált kötetet és hipphopp megfeledkezem a tetű céljaimról…

 

Előre látom sanyarú sorsomat…:

wallpaper-1603951